Csak bújj most ide mellém és vigyázz rám egy kicsit…! Amíg te itt vagy, addig senki (ő) sem bánthat. Megígérem, h nem várom tőled a szerelmet addig, amíg téged így várhatlak. Csak most hadd legyek ugyanaz neked, ami te nekem! És ha most megkérdeznéd, h mit jelentesz nekem, úgysem mondanám el, m talán te jobban tudod, és nem hagyhatom, h misztériumok csak úgy szavakká válva haljanak meg.

Mesélj nekem most színes tájakról! Legyünk egy kicsit ott, még ha csak egy-két pillanatra is, és ne engedd, h kinyissam a szemem, m akkor már megint az a földhözragadt, szürke jelen fog szurkálni belül. Ha most hozzám érsz, csak lassan, kérlek! Tudod, h szinte mindenem jéggé fagyott, de ha te azt akarod, nem feszítem az izmaimat tovább, m a te kezed alatt így könnyen átmelegszem. Hova viszel, amíg csukva a szemem? Most vakon vezethetsz. Tudod, h bárhova utánad megyek. Csak ne oda, amire te úgy emlékszel, h forr a levegő, m én nemrég voltam ott és ott hűlt ki a szívem. Te most csak mosolyogsz ezen, m nem hiszed. Tudom, h azt sem hiszed el, h a szívbetegségemre túl gyenge gyógyszer a józan ítéletem magam felett, pedig pont te voltál az, aki a sajátját rám erőltette, h gyógyuljak, csak te ezt még most sem tudod igazán... Bocsáss meg, h csak kacifántos szavakkal mondtam ezt el neked, de féltem, h túlságosan megérted és akkor most újra félhetnék attól, h jön az az érzés, amitől mindig is féltem: h túl egyszerűen vagyok bonyolult és neked nem akarok az lenni.

            Lassan fordítod a fejed felém, ha a szemembe nézel. Mindig akkor húzol közelebb, amikor szükségem van rád. És úgy hallom, a kedvenc halk zenémet most csak te suttogod a fülembe egy ideje.

            Júlcsi egy asszociációs játékot játszatott velem tegnap. Azt kérte tőlem, h azokra a szavakra, amiket ő mond, én gyorsan vágjam rá azt a szót, ami először az eszembe jut. Szabadon asszociálhattam. Amikor azt mondta, h ’ölelés’, a te nevedet mondtam. Látod? Érzéseket formálsz. Tudsz erről? De ne azért ne akard tudni, m azt hiszed, h ez egy új szívbetegség, amiről az előbb ígéretet tettem, h nem fogom elszenvedni miattad. Tudom, h csak fájna. Nem ezt akarom. És ha most megkérdeznéd, h mit akarok tőled, úgysem mondanám el, m talán még én sem tudom, és nem hagyhatom, h szabadjára engedett ösztönök, értelmetlenül kicsikart szavakká válva törjenek szét.

            Ugye te is tudod, h ezt most csak magamnak írom, és neked nem kell válaszolnod rá? Maradjon meg bennem inkább az a fantázia és realitás keverékéből született mese, amit magamnak mondok el elalvás előtt, h bekússzon a bőröm alá az az feszülő nyugalom, amitől megálmodom a szebb holnapot. Mindenkinek van egy titka, ami dimenziókon át megállíthatatlanul terjed, ami lenyugtatja az őrült elme szenvedélyvágyát azzal, h a lehetetlent kínálja lehetőségnek. Legyél TE az enyém! És én nem mondom el senkinek. Nem tudja meg senki… Csak te most.