Aznap teljes valójával esett ki az időből. Már rég indulnia kellett volna, de megvárta, hogy a lemenő nap beszűrődő sugarai narancssárgává fessék az arcát, amíg csak lehet, mert bennük Ő kúszott hozzá egyre közelebb. És Ő vitt színt az arcára a megfoghatatlan mozdulataival.

 Nem érzékelte, hogy milyen hosszan állt a zuhany alatt, mert felfedezett valami kis hasonlóságot az Ő cirógatása és víz bizsergetése között. Ő forrósította így fel a bőrét. És Őt érezte ilyen sebességgel magán vibrálva végig áradni.

 Csukott szemmel szívta a cigarettát hosszú percekig. Csak belül érezte, de nem látta a füstöt. Hagyta, hogy az csak úgy kifollyon a szájából, mert benne Ő áradt szét mindenhol a testén kívül-belül. És Ő keringett vele a magasban, hogy a rejtelmes köd belsejébe bújva bebocsájtást engedjen a misztériumába.

 Testet kínzó fájdalmakkal, halálnak halálával halt volna meg a lelke aznap, ha az időtlen idők óta várt misztérium nem mentette volna meg legalább egyszer a dimenziókon át száguldó szenvedélyének már-már beteges vágyától.

 Este egy csemegeuborkát recés késsel vágott ketté, ami párhuzamosan kanyargó barázdákat rajzolt a zöldségbe. Annyira lélekemelőnek látta, hogy sokáig nézegette. Párhuzamos, lüktető ritmusok; sok ezer, miliméternyi atom-rezgés egyszerre; hosszan végig karmoló, remegtető tökéletesség …

 Tudta, hogy egy törött szélű pohárból issza az édes bort. Vállalnia kellett a kockázatot, hogy az megvághatja a száját, de még mindig több bódulat juthatott a tudatába így, mintha átöntötte volna egy szabályos pohárba, mert akkor annyi ment volna mellé, hogy hamar kifogyott volna az összes tartalom. De igazából nem is ő döntötte ezt el. A bor találta meg saját magának azt a kényelmet, ahonnan elérhető lehetett számára. Hibátlan pohárban csak A hibátlannak engedi át magát mindenestől… Ezt mindig is tudta. Ez volt az egyetlen feltárt titka a rejtélynek, de amikor ennek igazán a tudatára ébredt, a gondolat teljes súlyával érte utol és hirtelen visszazökkentette a valóba. „Az időn múlik minden... Igen. Az időzítésen. Tudni kell időben elengedni az érzést.” – gondolta magában és az órájára pillantott. Már rég nem itt kellett volna lennie…