Két fajta ember létezik. Az egyik az, aki nem vállalja a felelősséget, ha szerelmes és inkább elfut előle, a másik pedig az, aki vállalja ugyan, de megfizetteti az árát. A ’szeress, úgy, ahogy én téged’ a legcsekélyebb költség, ha két embernek ugyanazt jelenti a szerelem. Ha viszont ez nem így van, súlyos díjat kell kicsengetni érte. Jogos a kérdés, h miért olyan nehéz feltétel nélkül szeretni. Ezt talán azoktól kell megkérdezni, akik a dédelgetett lelki sérelmeik miatt falakat építenek maguk köré, m igazából ők azok, akinek ez nem megy. Az elvárás cserébe, h szeressen az, ha a falon kívül maradsz, és nem próbálod lebontogatni. Többek között ebben az a szomorú, h így sosem ölelheted magadhoz teljesen. Az emberek önzők, és a nyitottságot kihasználva szívtelenül hátba szúrnak bárkit, ha az érdekük úgy kívánja. De ennél talán rosszabb, ha saját magadnak építesz börtönt és lakat alatt őrzöd a szíved, m így esélyt sem adsz arra, h a valódi éned vonzása fakasszon szerelmet. Hát még mindig nem tanulta meg a világ, h az álarcok előbb-utóbb lehullanak és csak a meztelen lélek teheti boldoggá a meztelen lelket?! Jobb megélni a mélységeket is, m akkor a magaslatokban is részed van. A kérdés csak az, h meddig vállalja a küzdelmet a falon kívül rekedt fél. És ha belebukik, mekkorát fog maga köré építeni utána…

Kevés ember tudja, h nem sok kell a boldogsághoz és még kevesebb sejti, h milyen közel van minden, amire vágyunk. Csak egy fal választ el tőle.